Húsvéton túl, a szünet utolsó napján rám tört egy gondolat, mint kitűnő vezérfonál, egy  kis szál szövéséhez, 2 pillanat műve sem volt. Szólt az a belső hang: hová tartasz így?

A húsvétot megelőzi a 40 napos böjt, amikor is már évek óta mindig megfogadok valamit, avagy lemondok valamiről erre a majd'másfél hónapra. Természetesen egyszerű dolgokra gondolok (baromi gyermeteg igazából), mint például nem eszem csokit, nem iszom üdítőt, nem nézem az xy műsort, sorozatot, kevesebbet ülök az internet előtt  stb. Aztán ha nem bírom végigcsinálni, akkor sem törik össze a világ (nyugtatom magam), elvégre megpróbáltam, s majd jövőre kitartóbb leszek, avagy mondjuk inkább úgy, hogy komolyabban veszem. (Mivel szerintem minden csak akarat kérdése.)
Idén észre sem vettem, hogy egyáltalán elkezdődött a böjt, a 2 napos húsvétot is puszta 'szabadnapként' éltem meg, s nem adtam neki ünnepi jelleget. Nem mentem el templomba, nem gondoltam át a húsvét lényegét, üzenetét még úgy sem. Jöttek a rokonok, ajándék, kaja, pia, azt'jóvan. A nagypéntekről már ne is beszéljünk, amikor Öreghegyen sütöttem a húst meg a virslit a népnek, s mind egy szálig elfogyott. A nagy pálinkázás közepette pedig az a nagyszerű és baromi poénos ötletem támadt, hogy majd átteszem másik napra a nagypénteket. Fasza. Vagy inkább gyönyörű, mondhatom.

Ebből bontakozott ki az egész számvetés, amely végre hajtatta magát. Vajon mennyire jó az, ha én minden áldott hétvégén (1-2 kivétel) iszom? Ez így megy úgy február óta. Előtte azért volt 2-3-4 hét kihagyás. Nem iszom én magam részegre, egyrészt azért, mert van bennem önkontroll, másrészt meg azért nem, mert már olyannyira hozzászoktam, hogy sokba kerülne kotta részegre inni magam. Csak a csiccsentésig megyek el, de elvileg az alkohol mégiscsak egy romboló hatású szer. Ezenkívül tudom jól, hogy nem az elképzelésimnek megfelelő személy iránt táplálok érzelmeket. Rossz leírni. Erről is lehetne még filozofálni, hogy baj-e ha valaki úgy indul neki egy kapcsolatnak, hogy érzi, nem lesz élete végéig tartó. A koromban talán nem tragédia ez, de később bizonyára másképp vélekednék erről. Ráadásul van valaki, akivel nem lehet az, amire vágyom, viszont mégis érzek benne spirituszt. Mindegy. Mostanában kevés időt fordítok a művelődésre, a tervemre, hogy majd autodidakta módon fejlesztem a tudásom. A mindennapjaim részéve kéne tennem az edzéseket, mert nélkülük rossz a közérzetem, veszítek a magabiztosságomból, s rányomja a bélyegét a kisugárzásomra.

Ahelyett, hogy tovább nyavalyognék, s ragoznám a panaszáradatot, esetleg változtathatnék a zavaró tényezőkön. Őszintén szólva, miközben írtam, tudtam, hogy ezt fogom majd tenni, de mindenképp fontosnak tartottam megörökíteni ezt a mélypontot, ami után egy felfelé ívelés veszi kezdetét. : ]

S természetesen oda tartok, ahová csak szeretném, rajtam múlik.