Mascularis molekula - unisex blog!

Húsvéton túl, a szünet utolsó napján rám tört egy gondolat, mint kitűnő vezérfonál, egy  kis szál szövéséhez, 2 pillanat műve sem volt. Szólt az a belső hang: hová tartasz így?

A húsvétot megelőzi a 40 napos böjt, amikor is már évek óta mindig megfogadok valamit, avagy lemondok valamiről erre a majd'másfél hónapra. Természetesen egyszerű dolgokra gondolok (baromi gyermeteg igazából), mint például nem eszem csokit, nem iszom üdítőt, nem nézem az xy műsort, sorozatot, kevesebbet ülök az internet előtt  stb. Aztán ha nem bírom végigcsinálni, akkor sem törik össze a világ (nyugtatom magam), elvégre megpróbáltam, s majd jövőre kitartóbb leszek, avagy mondjuk inkább úgy, hogy komolyabban veszem. (Mivel szerintem minden csak akarat kérdése.)
Idén észre sem vettem, hogy egyáltalán elkezdődött a böjt, a 2 napos húsvétot is puszta 'szabadnapként' éltem meg, s nem adtam neki ünnepi jelleget. Nem mentem el templomba, nem gondoltam át a húsvét lényegét, üzenetét még úgy sem. Jöttek a rokonok, ajándék, kaja, pia, azt'jóvan. A nagypéntekről már ne is beszéljünk, amikor Öreghegyen sütöttem a húst meg a virslit a népnek, s mind egy szálig elfogyott. A nagy pálinkázás közepette pedig az a nagyszerű és baromi poénos ötletem támadt, hogy majd átteszem másik napra a nagypénteket. Fasza. Vagy inkább gyönyörű, mondhatom.

Ebből bontakozott ki az egész számvetés, amely végre hajtatta magát. Vajon mennyire jó az, ha én minden áldott hétvégén (1-2 kivétel) iszom? Ez így megy úgy február óta. Előtte azért volt 2-3-4 hét kihagyás. Nem iszom én magam részegre, egyrészt azért, mert van bennem önkontroll, másrészt meg azért nem, mert már olyannyira hozzászoktam, hogy sokba kerülne kotta részegre inni magam. Csak a csiccsentésig megyek el, de elvileg az alkohol mégiscsak egy romboló hatású szer. Ezenkívül tudom jól, hogy nem az elképzelésimnek megfelelő személy iránt táplálok érzelmeket. Rossz leírni. Erről is lehetne még filozofálni, hogy baj-e ha valaki úgy indul neki egy kapcsolatnak, hogy érzi, nem lesz élete végéig tartó. A koromban talán nem tragédia ez, de később bizonyára másképp vélekednék erről. Ráadásul van valaki, akivel nem lehet az, amire vágyom, viszont mégis érzek benne spirituszt. Mindegy. Mostanában kevés időt fordítok a művelődésre, a tervemre, hogy majd autodidakta módon fejlesztem a tudásom. A mindennapjaim részéve kéne tennem az edzéseket, mert nélkülük rossz a közérzetem, veszítek a magabiztosságomból, s rányomja a bélyegét a kisugárzásomra.

Ahelyett, hogy tovább nyavalyognék, s ragoznám a panaszáradatot, esetleg változtathatnék a zavaró tényezőkön. Őszintén szólva, miközben írtam, tudtam, hogy ezt fogom majd tenni, de mindenképp fontosnak tartottam megörökíteni ezt a mélypontot, ami után egy felfelé ívelés veszi kezdetét. : ]

S természetesen oda tartok, ahová csak szeretném, rajtam múlik.

- Mindezt E/3.-ban légy szíves.

Azt mondtam, hogy egyetlen dolog van, amit elvárok egy férfitől a kezdet kezdetén: így vagy úgy, de fogjon meg valamivel, vegyen le a lábamról!

Régóta kerülgetjük egymást. Régóta tudom, hogy ő szeret. Régóta vártam a megerősítést, hogy kicsússzon alólam a talaj, ő pedig ne hagyja abba, hanem kaparjon össze. Ezen sorok végén ismétlőjel tetszeleg.

Olyan szintű határozottsággal vette a legnagyobb akadályt, ami valaha is gördülhet egy kapcsolat elé, avagy lehet buktatója az egésznek (pláne mifelénk), hogy alig jutottam néhány értelmes szóhoz. Helyén volt az udvariasság, a határozottság, a humor, a megjelenés, a lazaság, a komolyság, az időbeliség. A szívverésem nem, a letörölhetetlen mosolyról pedig már nem is beszélnék.

Esetünkben most érzem először azt, amit ilyenkor kell.

Még hogy nem érdekel mások véleménye. : ) Némileg mindenképp! Sajnos, vagy nem, de valamilyen szinten meghatározólag hat. Szerintem képtelenség úgy élni, hogy abszolút kizárjuk a külvilágot, s ne adjunk a meglátásokra, véleményekre. Gyakran napokig képes vagyok gondolkozni egy-egy számomra fontos ember reakcióján, szaván, mondatán, nézésén, cselekedetén; hogy vajon miért, s azzal mi volt a célja, ésatöbbi. Gyakorlatilag ez egyfajta programmá nőtte ki magát minden elalvás előtt. Egyet tehetünk, jól válogatjuk meg az alanyokat, akik adják a mérvet.

Tegnap is úgy cselekedtem, ahogy jól esett; nem másképp, mert jól esett.

Kifejezetten régen éreztem ilyet. Olyan korlátlan, könnyed, légies, szenvedélyes és izgalmas volt az egész este. A prózaian megemlített jó hangulatról már nem is beszélve. Férfiasnak láttam, az is volt. Vezetett engem, meglepett engem.

Fel kell rúgnom a korlátokat a gondolataim erejével, elsősorban itthon. Aztán a környezetemben. Klapp, klapp...minden!

különleges vagyok, talán különc is. ugyanaz? nem hiszem. sírok, aztán nevetek. frusztrált, aztán nyugodt vagyok. elönt az alkotás vágya, a bőség zavara. zongorázz!

szabad vagyok, nincs törvény, nincs korlát, nincs szabály. valami maradandót akarok alkotni, magam után hagyni; tenni, segíteni az embereket. felhőtlen boldogság, szárnyra kaptam! nirvana? bohókás. elégedett vagyok.

Szerettem volna új embereket megismerni. Röviden ennyit fűznék hozzá: bejött.

Ezúttal büszke voltam szerény városunkra, hogy ismét elnyerte a rendezés jogát, miután pályázott, s ki lett választva (így szenvedőben) a sok más jelentkező közül. Hát azért, na :D

Imádom a színházat, a színjátszást. Ki kell emeljem az Élt 18 évet és a Nézőpont c. darabot. Sajnos nem láttam mindegyiket, ahhoz be kellett volna költöznöm a Műv. Házba, így elnézést kérek még látatlanban is a többi alkotótól.

Szabad szellemű, korlátokat ledöntő külsejű és gondolkodású egyéniségek tömkelege zsúfolódott be a színpadra, s a nézőtérre egyaránt.

Úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok. Hogy egy kicsit kinyílik a világ, pedig csak a városközpontig kellett menjek, s nem Budáig.

Még! Még! Szeretnék még sok olyan 'kinyíltavilág' érzést és új emberek megismerésére vágyom továbbra is. Akikre nekem szükségem van.

Pezsdüljön a szellemi élet!

Esküvővel álmodtam, anélkül, hogy én lettem volna a menyasszony (vagy a vőlegény), s ez az álmoskönyv szerint egy bazi nagy szégyent jelez.

Csak a jóra emlékszem, a felső sort már el is felejtettem.
Szerintem saját magunknak kell megfejtenünk az álmainkat. Megmondom én a jelentést:

Azért, mert pont előző este jutott eszembe az Unicum (már nem is emlékszem az apropóra), s beugrott, hogy bizony ott esküvő készülődik. Még meg is sajnáltam szegény kis Unicumot, hogy micsoda érvágásként élheti meg a szembesülést, miszerint képtelen megjavulni, s egy tökéletes rámájú családi életet fog élni, ami belül egy incurikát rohad, de no problem. Visszük az értékeket a Felvidékről a Nagyfaluba! Visszük biza', me' van mit! S naturalmente Budapest a hibás, hisz az tette őt liberálissá, s mocskolta be elméjét!

Az említett álomban csak egy facebookra feltöltött albumot és egy összefoglaló videot láttam youtube-on (utóbbi most nagyon trendi, s elengedhetetlen 4 perces kelléke az emlékiratok mellé, ha már esküvő és lagzi). Szép volt a ruha, s minden klappolt, ahogy azt kell! Szó nem éri a ház elejét! Csak a női empátia dolgozik bennem..Brünnhilde jobbat érdemelne, mint az Unicum.

Sok boldogságot.

Nem tudnám rózsaszín lencsés szemüveg mögül szemlélni a világot, annak ellenére, hogy mások már az én felfogásomat is álomvilágként lelegyintik, mondván, ők a realisták, pedig csak ezzel leplezik a mérhetetlen pesszimizmusuk.

Bízom a megérzéseimben, így vagy úgy, de ez jól sikerült nálam, s még szeretném tovább csiszolni.

Még meg kell fejtenem az ellenérzésem, avagy a nyugtalanságom, ami akkor jelentkezik, ha belegondolok abba, hogy bizony egyenes úton haladok egy komoly kapcsolatba történő belépésre. Komoly kapcsolat. Hm. Ne legyen pejoratív! Köszönöm.

2 év bilincs után következett a megváltás, ami úgy 7-8 hónapja tart, azaz a szabadság. (Nyilván nem intézhető el ilyen egyszerű és semmitmondó értékeléssel az a kapcsolat, már csak az időtartama miatt sem, s egyébként még úgy sem.)

Félek, érzelmileg már mind a ketten belebonyolódtunk, így a visszalépés fájdalmas és közösségromboló hatásokkal járna.
Rengeteg változáson ment át. Ha visszagondolok a megismerése pillanatára, mintha nem is őt látnám, s még csak nem is kértem semminemű ilyen dolgot, elvégre ki vagyok én, hogy. : )

Ha kapcsolat, akkor kötelezettség. Ehhez valóban muszáj csatolni? Avagy ennek számomra van némi negatív csengése.
Mi lenne, ha másképp közelítenénk meg..biztos pont! Ami kell az életben, de meg kell őrizni az önálló stabilitásunkat, mert van saját életünk.

Szeretném, hogy:

• ha kapcsolat: oszlassa el indirekt módon a kételyeim; boldogság
  
• ha társasági lények közötti kapcsolat: a lehető legkisebb sérülés nélküli elválás, maradva az eredeti felállásnál

Látok benne valamit, amit rajtam kívül senki más.

Nyilvánvaló, hogy a mexikóiak nemzeti drinkje is dobott a carpe diem életérzésem dübörgésén, ami kitöltötte a szombat estém, oppárdon éjszakám, vagyis is-is.

Azért kaptam egy simogató arconcsapást úgy óraátállítás után, azaz 3 óra körül egy nagy nevetés közepette: 'szeretlek'. A nevetőgödröcskéim szép lassan eltűntek, s hosszas szemfenék vizsgálat következett. Majd a csattanós, érzéki és lágy érintkezés.

Reggel: álmodtam?

Ember tervez, ember végez, Isten örül.

Micsoda nagyképű perszóna!

Úgy tűnik a 'bizalom' szót is bevágták a gajdeszba! Körülbelül egyenértékűvé lett a bármikor és bárkinek kimondott 'szeretlek' szóval, hogy egyéb példát már hadd ne említsek.

Alapvetően nem foglalkoztat a mindennapokban a téma, csak a merengős perceimben, s természetesen akkor, amikor ez hátráltat a kommunikációban. Annyira eltompult a jelentősége az ilyen egyszerű szavaknak, hogy az valami borzasztó. Nem gondolnám, hogy folyton fitogtatnunk kéne a bő szókincsünket. Tudtommal a bizalom szóra még senki sem talált jobbat, de nemes egyszerűségében mégsem hozza már el a kívánt hatását.

Nem szoktam dobálózni a nagy szavakkal csak úgy bele a nagyvilágba. Ezt nem tudja rólam mindenki, de most mondom. Nagyon kevés embernek mondtam valaha is azt, hogy 'szeretlek' vagy azt, hogy 'megbízom benned'. Számomra ezek a szavak kolosszális jelentőségűek, s meg sem fordul a fejemben, hogy az akinek én mondani fogom ezt, nem értékeli, s ha ezt látom, akkor csalódom.

Aztán eszembe jut, hogy ezt a bizalom szót is hány olyan ember használja, akinek igazából fogalma sincs a valódi jelentéséről, avagy jelentőségéről. Túl sok a bizonytalan tényező az ember életében, s a legtöbben kezdhetnék mindjárt saját magukkal.
Ha bizonytalan az egyén, akkor nem bízik saját magában, ha saját magában nem bízik, akkor másban még úgy sem fog.
Aki pedig így él, az kétségek között vergődik nap, mint nap, s megrövidíti az életét jó pár évvel, ami talán nem túl nagy baj, mivel így én sem akarnék tovább élni, legyen ez a gondolat bármilyen erős is!

Ilyenkor szeretném azt az énemet hangsúlyozni, ami segíthetné az embereket. Ilyenkor érzem úgy, hogy valamit tennem kell, mert nem bírom nézni ahogy az emberek elsétálnak a jó dolgok mellett.

Mi több, szeretném azt hinni, hogy a számomra fontos emberek értékelik a szavakat, s a jövőben is olyan emberekkel találkozom, akik szintén így tesznek.

Szeretnék szellemileg feltöltődni. Amikor nyáron elutazom pár napra, vagy akár 1 hétre vidékre a nagyszüleimhez, kifejezetten szárnyalva érkezem haza. Fantasztikus!

Néha kifejezetten kitűnő érzékem van ahhoz, hogy órákig ne csináljak semmit, illetve helyesbítek, eddig ez így volt, de mostantól értékesen használom fel a rendelkezésemre álló 24 órát a napból. S ez így van.
Például elvégezhetném a kötelességeim..gondolok itt arra a felhalmozott 4 esszére és 1 glosszára, amivel tartozom a kedvenc paranoiás irodalom tancinénimnek, s amiket most sem írok éppen nagy hevesen..hanyagságom oka, hogy nehéz elvonatkoztatni a tanci arcától, s lényétől, neki nem szeretek írni, ő nem értékeli senki munkáját sem, az övé a jó meg az oroszoké, pláne ha realista.

Emellett temérdek könyv szerepel az elolvasandó listámon. Fogalmam sincs, hogy tud valaki úgy élni, hogy nem vesz könyvet a kezébe. Illetve fogalmam az van róla, csak épp érthetetlen számomra, elvégre enélkül az ember könnyen beszürkülhet, s én speciel olthatatlan vágyat érzek minden új és hasznos információ beszívására, bővíteni a szókincsem, növelni az önbecsülésem, szórakozni olvasás közben, valamint művelődni.

Néha kifejezetten eltűnődöm azon, hogy mennyire vagyok/leszek életrevaló.

Megjöttek a fotók a prágai leánykérésről!

Unicum went from being "in a relationship" to "engaged."

Közben nyilván az járt a fejében, hogy namostmegjavuloknamostmegjavulok. Ahogy a telefonban azt bizonygatta, azaz bizonygatási szintre nem jutottunk, mert annál több tartás van benne, de tény, hogy gyarló ember a javából.

Túlontúl is sokat vártam. Talán tényleg túl sokat.

Tény, ha valaki valamit nagyon szépnek akar látni, akkor aztán képzel oda olyan dolgokat is, amikről képes teljesen elhinni, hogy igazak. Főleg addig tud kibontakozni ez a beleképzelősdi, amíg az alany nincs ott a közvetlen közelében az embernek.

Na, de.!

Jön a megdöbbenés, amikor hirtelen a LIVE szituációban mmmmégsem pont úgy alakulnak a kis ügyletek, ahogyan aztandék megkreatívkodta vala a nagyérdemű fantazmagóriát kergető egyén! De szép mondat volt így death ittasan, sebaj.

Allora, felesleges erre pazarolnom az energiám. Inkább olvasok könyveket.

Boldog nemzetközi nőnapot, a virág érkezik c. bevezetés után ismét hosszadalmas és élvezetes bonyodalom vette kezdetét. Imádtam, levakarhatatlan mosoly ült a kis pofimon a nap 24 órájában. Szellemessége és férfiassága megfog még mindig.

A harmadik típusú találkozásunk beteljesedése előtt (ami nem rajta múlt), mégis kibújt a szög a zsákból. Csak szeretett volna személyesen elbúcsúzni, tudniillik 'vasárnap, Prága, leánykérés.' A napi arconcsapás ezennel megtörtént, köszönjük, noha inkább amiatt voltam mérges, hogy hagytam elburjánzani a rózsaszín ködfelhőt és a fantazmagóriát.

Egy telefonbeszélgetés keretein belül harsogott a búcsú, mely azt hiszem megkoronázta az egész 'közös életünket', annyira jót diskuráltunk. Imádtam volna, ha minden a forgatókönyvem szerint zajlik. Így viszont édes, s egyben kesernyés, de utóbbit egyáltalán nem érzem.

A végszó után hozzám szegeződött egy kérdés sms-ben: 'mi van, ha maga az Igazi?'

Néha azt kell higgyem, szükségem van némi drámára az életemben, de nem. Ez pusztán a beteljesületlenség okozta tünetegyüttes, melytől nehéz elszakadni.

A kíváncsiság, ami nem hagy nyugodni. Túl sok a 'mi lett volna, ha' kezdetű mondat. Érdekes, hogy csak vele kapcsolatban.

Újra és újra feltűnik az életemben, a véletlenekben nem hiszek, valamiért vonzom.

Találkoznunk kell még. A teljesség igénye érdekében. Nem most. Később.

Szeretem, ha kíváncsiak rám, figyelnek arra, amit mondok, anélkül, hogy egyszer is megfordulna a másik fejében az, hogy ugyan mikor hagyom már abba.

Szeretem, ha előadhatom magam, tudni vélt, él bennem egy Gózon Gyula is.

Külön öröm, ha a beszélgetés közben parázslik némi tűz, s nem kell a fűtésre energiát pazarolni, mert magától begyullad. Ha kell.

Az éjszaka egyébként is egy világítótorony méretű pozitív töltettel bír. Nem! A világítótorony túl meghatározható, ne szorítsuk korlátok közé, inkább. A jó öreg univerzum jó lesz? Éjszakai lippangóként más szóba sem jöhet, ha csak a megfelelő szó hiánya nem emészti ezt fel, de ne legyünk elégedetlenek most. Túl szép pillanat volt ez számomra ahhoz. A lippangók éjszaka kapnak szárnyra, akkor vannak elemükben.

A szombat még frissen él bennem, rég voltam ilyen kontextusban férfivel, pedig nem történt az ég világon semmi sem.

Nincs egy hete, hogy elvesztettem valakit, akihez erős szálak fűztek annak ellenére, hogy vérrokoni kapcsolat nem volt köztünk. Egy harmadik mamát tessen' elképzelni.

Annyi mindent szerettem volna még kérdezni tőle, ugyanakkor annyiszor akartam elszabadulni és mást csinálni, amikor éppen nagyon szövege teljében volt, tudniillik nagy történetmesélő hírében állt, csak ezt időnként tehernek érzik a hallgatók. Most szívesen hallgatnám.

Imádtam, mert olyan csípős és humoros megjegyzéseket egyetlen nő sem tudott produkálni zsinórban, akár többször ugyanolyan csattanósat. Igazi családösszetartó volt, az anyai énjéről már nem is beszélve.

Fogalmam sincs, előírhatja-e bárki is(!), hogy hogyan kell gyászolni, szerintem senki sem.

Ettől függetlenül bűntudatom van, hogy a fájdalmam valahogy eltussoltam. Nem mutattam ki a szomorúságom, mert...mert. Mégis az vagyok, pláne így a temetés előtti napon.

Kezdek rádöbbenni, hogy ha megyek holnap abba a városba, akkor őt nem fogom látni. Ha nyáron megyek a szokásos 1-2 hétre, akkor végképp nem lesz ott. Nem lesz ott, többet nem fogom látni. Nem fog a 40°C-ban kiállni a kapuba, hogy várjon minket, nem fog a konyhaszekrénynek dőlve cigizni, nem mondja, hogy annyira nagylyány(!) lettem, hogy nem tud betelni velem, nem kérdez végig minden embert a hogylétükről, nem számol be az egész élettörténetéről, nem panaszkodik, nem csipkelődik, nem tesz megjegyzéseket, nem kérdezi meg, hogy iszom-e vele, ahogy azt sem, hogy folyik-e a leve a piros felsőmnek, mert ki akarja mosni, nincs több esténként érzett borókás illat, nincs több hétfő reggeli fodrászkodás.

S akivel eltöltötte a fél életét? Ő hogy fogja tovább élni azt? A Támasz.

...de komoly dolgokról nem esik szó bennem a jövőt illetően.

Azt hiszem, ennél többre vágyom, noha nagy az egyetértés, a kémia sem elhanyagolható. A jelenlétében a fék automatára kapcsol, melyet a tudatalattim irányít szorgosan.

Intuíciómra szívesebben hagyatkozom.

Kizárt dolog, hogy ne tudjam magamtól is a választ, de hatalmába kerített egy érzés.

Kiváltó ok: jó hangulatú este; mámoros állapot; eleve sziporkázó parázs, ami akkor kissé fellobbant; mocskosferomonillatfelhő; öltöny; egyetértés.

Eredmény: rózsaszín ködfelhő realitásérzékkel megspékelve.

Erre varrjál gombot, nagyeszű.

Nem tudok firkálni, mert harcolok az érzelmeimmel.

Stílusosan kívántam reagálni a történtekre, melyet egy kósza sms-ben közöltem:

'Utas és holdvilág. Kívánok egy adag misztériumot a hétköznapokra. :-) '

Természetesen  a végletekig büszke, s elégedett voltam! ;D háhá
Egyébként a fent említett Utas és holdvilág egy Szerb Antal remekmű, amelyben egyből ráismerek Unicumra. Tartalom:

Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitöl? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig tör- ténhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.

Erre ő annyit reagált, hogy neki is Antal a kedvence. Tipikus! A terelőgép.
Szánakozva annyi jött ki belőlem, hogy : 'Mintha magáról írta volna. Itt a gitár, hol a gitár, szögön a gitár. Olvasgassa még Antal barátunk! :-) '.
Itt már gondolom végképp tudatosult benne, hogy tudok mindent, így visszaírta, hogy rendkívül sajnálja, hogy ennyire hasonlít a könyvben szereplő egyénhez. Meg némi magyarázkodást sugalló sort is ejtett, ami nem hatott meg. Tudja ő jól, hogy kissé elvágta magát ezzel a lépésével, hisz megmutatta, hogy gyenge.

Ettől függetlenül tudom, hogy fog még keresni.